Tabu

A tabu kifejezés a polinéziai Tongából („tapu“ o. „ta pu“) származik, és James Cook tengeri útjai során dokumentálódott, majd a kifejezés Európában is meghonosodott. A polinéz kifejezés eredetileg vallási-mágikus konnotációkkal rendelkezett (vö. Freud 2014, 635), és utalhatott valami szent, érinthetetlen dologra, valamint valami tisztátalan, tiltott dologra is (vö. Ibid., 629). Bár a kifejezés Polinézia kulturális teréből származik, kultúrákon átívelő jelenség, amely minden más kultúrában is megtalálható (vö. Wundt 1926).

Kultúrák közötti jelenség

A mai nyelvhasználatban a tabu olyan társadalmilag mélyen internalizált tilalom, amely íratlan és részben tudattalan törvényként egy kulturális csoport tagjaitól bizonyos mulasztást vagy hallgatást követel meg (vö. „tabukutatás“). A társadalmi tabuk e kultúrák közötti jelenségét többek között James G. Frazer (1854-1941) tanulmányozta, és legkésőbb Sigmund Freud bécsi pszichoanalitikus (1856-1939) Totem és tabu című művének megírása óta bekerült a tudományos diskurzusba. Míg Frazer volt az első, aki a tabut kultúrákon átívelő jelenségként írta le, amely a társadalmi rend rendszerének megszilárdítását szolgálja, Freud ugyanígy egyéni pszichológiai jelenségként tekint a tabura (vö. Emrich 2015, 13), amely bizonyos vágyak elfojtását szolgálja. „A tabu[k] alapja egy tiltott cselekvés, amelyre a tudattalanban erős hajlam van“ (Freud 2014, 641. o.), ami megmagyarázná a tabuval szembeni alapvetően ambivalens, az áhítatot és az undort egyaránt magában foglaló attitűdöt is (vö. Ibid., 636). Időközben a tabu különböző diszciplínák, például a pszichológia, a szociológia, az etnológia, a vallástudomány, a kultúratudomány vagy a nyelvészet tárgyává vált.

A tabuk típusai

A tabuknak különböző típusai vannak, például vallási tabuk, nemi tabuk vagy udvariassági tabuk. Megkülönböztethetünk továbbá olyan tabukat, amelyek cselekvésekre, kommunikációra és bizonyos fogalmakra, tárgyakra, helyekre, gondolatokra vagy akár érzelmekre irányulnak (vö. Balle). Ha azonban egy tabu egy konkrét tárgyra vagy személyre vonatkozik, akkor meg kell említeni, hogy nem maga a tabusított tárgy tekinthető tiltottnak, hanem egy bizonyos, rá irányuló cselekvés vagy magatartás (vö. Scholz), nevezetesen a tabusított tárgy megérintése, megnézése, megnevezése vagy valamilyen módon a tabusított tárgyra való gondolkodás.

Gyakran tabusított témák például a halál, a betegség, a kiválasztás és bizonyos testi funkciók, a menstruáció, a nemi szervek, a szexualitás általában vagy egyes csoportok, például az idős vagy fogyatékkal élő személyek szexualitása, a függőségek, valamint a kijelölt nemi szereppel (anya/gondviselő szerep) való elégedetlenségről, pszichológiai problémákról vagy általában a negatív érzelmekről való beszéd. Szintén gyakran tiltják tabuk a vérfertőzést, a kannibalizmust, bizonyos állatok vagy termékek fogyasztását, bizonyos politikai vitákat vagy a politikai korrektség szereplőivel szembeni „beszédtilalmak“ vádját*.

Tabuk kontra tilalmak

Bár a tabu valami tiltott dolgot jelöl, általában megkülönböztetik a hagyományos tiltástól. Míg a hagyományos tiltást kifejezetten tanítják, addig a tabut implicit módon internalizálják a korai gyermekkorban, a kulturális kereteken belüli szocializációnak megfelelően. Hasonlóképpen a tabuk megsértését nem büntetik ugyanúgy, mint a tilalmak megsértését, de gyakran olyan reakciókat váltanak ki, mint a szégyen vagy az undor (vö. Reimann 1989, 421), és társadalmilag szankcionálják (vö. Kraft 2004, 9-15). Míg a tilalmakról lehet beszélni vagy akár vitatkozni is, „[a tabuk] valójában önmagukat tiltják. […] a tabu-tilalmak minden indoklást nélkülöznek […]; számunkra érthetetlenek, azok számára, akik uralmuk alatt állnak, magától értetődőnek tűnnek“ (Freud 2014, 629). Így az is megfigyelhető, hogy még egy létező tabu diskurzusa is tabuizálódik (vö. Balle). És „[a] legkülönösebb talán az, hogy akinek sikerült egy ilyen tabut áthágnia, az maga is a tiltott karakterét viseli […]“ (Freud 2014, 632). A tabunak és a tilalomnak ez az egymás mellé helyezése azonban kevésbé szigorú dichotómiaként, mint inkább két medence közötti kontinuitásként értelmezendő (vö. Schröder 2003, 310).

A tabu funkciói és megszegése

A társadalmi tabuk egyrészt korlátozzák az egyének cselekvési lehetőségeit, tehát elnyomó jellegűek, másrészt hozzájárulhatnak a politikai viszonyok megszilárdításához vagy a diskurzusok megakadályozásához. Mivel a tabuknak a társadalmi rendet támogató funkciójuk van (vö. Betz 1978, 144), az egyén számára tehermentesítő, védő vagy akár identitásképző is lehetnek (vö. Base 2007). „Társadalmi funkciójuk a viselkedés szabályozása, a határok megállapítása, a tekintélyek elismerése, pl. a tulajdon- és hatalmi viszonyok és bizonyos társadalmi rendek biztosítása“ (Reimann 1989, 421).

Következésképpen egy tabu megszegése mintegy az egész társadalmi csoportot is veszélyezteti, amelyben a tabu érvényesül (vö. Freud 2014, 616). A tabu megszegésének elkerülése érdekében ezért különböző verbális és nem verbális megküzdési stratégiák figyelhetők meg (vö. Schröder 2003, 311). Például „az eufemizmusok ideális eljárásnak számítanak, ha a tabuk tiszteletben tartásáról van szó anélkül, hogy a saját társalgási igényeinket negligálnánk“ (Reuter 2009, 19). A kulturális kontextustól függően a tabuérintések eltérő nyelvi megközelítése is megfigyelhető.

Tabuk a kultúrák közötti kommunikációban

Egy másik kulturális csoporttal való érintkezés esetén különösen fontos a potenciális konfliktustémák tudatosítása és a tiszteletteljes kezelésük módjának megtalálása (vö. „tabukutatás“). Annak ismerete, hogy miről nem szabad beszélni, vagy hogyan nem szabad viselkedni, szintén lényeges része a kulturális konvencióknak. Mivel a tabuk történelmileg kialakultak és állandóan változnak, a mindenkori kulturális kontextushoz is nagymértékben viszonyulnak (vö. Kraft 2004, 9-15). Így léteznek különböző tabuk, amelyek csak bizonyos kulturális körökben érvényesek. És mivel ezek nincsenek kimondva, fennáll a veszélye a tabuk nem szándékos megsértésének. Ugyanígy vannak azonban olyan tabuk is, amelyek különböző kultúrákban hasonlóan jelennek meg, mint például a vérfertőzési tabu. Azonban nemcsak a tabuk területei kultúraspecifikusak, hanem a tabusítás mértéke, valamint a megfelelő megküzdési stratégiák is (vö. Danninger 1982, 237). „A lehetséges megkerülési stratégiák nyelvi ismerete [valamint] a tabu jelenségekkel szembeni tolerancia“ (Schröder 2003, 314) következésképpen alapvető fontosságú a sikeres interkulturális kommunikációhoz.

Irodalom

Balle, Christel: Tabu fogalma. https://www.kuwi.europa-uni.de/de/lehrstuhl/ehemalige_professoren/sw2/forschung/tabu/tabubegriff/index.html (2020.09.14.).

Base, Gerhard: Über Tabus und Tabuisierungen. In: Tabuk és az etika határai. Szerkesztette: Michael Fischer és R. Kacianka. Frankfurt a. M.: Peter Lang 2007 (= Ethik transdisziplinär 7). S. 13-30.

Betz, Werner: Tabu. Szavak és változás. In: Meyers Enzyklopädisches Lexikon. 9. kiadás. Bibliogr. szerk. Institut. Mannheim: Bibliographisches Institut 1978 (= 23. kötet). S. 141-144.

Danninger, Elisabeth: Tabuövezetek és eufemizmusok. In: Nyelvelmélet és alkalmazott nyelvészet. Festschrift für Alfred Wollmann zum 60. Geburtstag. Ed. by Werner Welte. Tübingen: Narr 1982. pp. 237-251.

Emrich, Matthias: Bevezetés. Tabukultúra. In: Szövegek és tabuk. A tiltás és a transzgresszió kultúrájáról a késő antikvitástól napjainkig. Szerkesztette Alexander Dingeldein és M. Emrich. Bielefeld: Transcirpt 2015 (= Mainzer Historische Kulturwissenschaften 21). S. 7-18.

Freud, Sigmund: Totem és tabu. In: Összegyűjtött művek. Köln: Anaconda 2014. 607-758. o. S.

Kraft, Hartmut: Tabu. Mágia és társadalmi valóság. Düsseldorf: Walter 2004.

Reimann, Horst: Tabu. In: Staatslexikon. Jog – gazdaság – társadalom 5 kötetben. Szerkesztette a Görres Társaság. 7. teljesen átdolgozott kiadás. Freiburg: Herder 1989 (= 5. kötet). S. 420-421.

Reuter, Ursula: Nyelv és tabu. Értekezés a francia és olasz eufemizmusokról. Tübingen: Max Niemeyer Verlag 2009 (= Beihefte zur Zeitschrift für Romanische Philologie 346).

Scholz, Alexander: Handout az előadáshoz: Tabu – Ein ethnophänomenologischer Deutungsansatz. https://www.kuwi.europa-uni.de/de/lehrstuhl/ehemalige_professoren/sw2/forschung/tabu/weterfuehrende_informationei/alexander_scholz/index.html (2020.09.14.).

Schröder, Hartmut: Tabu. In: Az interkulturális germanisztika kézikönyve. Szerkesztette: Alois Wierlacher és A. Bogner. Stuttgart: Metzler 2003. pp. 307-315.

Tabukutatás. https://www.kuwi.europa-uni.de/de/lehrstuhl/ehemalige_professoren/sw2/forschung/tabu/index.html (2020.09.14.).

Wundt, Wilhelm: Völkerpsychologie. A nyelv, a mítosz és a szokás fejlődési törvényeinek vizsgálata. 4. kötet. 4. kiadás. Lipcse: Scientia Verlag 1926.