Rasszizmus

A faj szó etimológiája nem egyértelmű. A latinból három lehetőség a ratio „természet, lényeg“, radix „gyökér“ vagy generatio „nemzés“ szóból való származtatása. Valamennyi változat összeegyeztethető a kifejezés mai értelmezésével. A rasszizmus kifejezés a 20. században, pontosabban az 1920-as/30-as években keletkezett (vö. Zerger 1997, 19 u. 80).

A Duden a rasszizmust a faji megkülönböztetés ideológiai igazolásaként határozza meg. A bizonyos biológiai jellemzőkkel rendelkező emberek vagy népességcsoportok kulturális teljesítményük alapján természetüknél fogva felsőbbrendűek vagy alsóbbrendűek másokkal szemben (vö. Duden 2007, 879).

Egy másik meghatározás a rasszizmust a valóság egyoldalú és szélsőséges torzításaként írja le, a túlzott önkép és a másokról alkotott lekicsinylő kép értelmében (vö. Geulen 2007, 7).

Fogalmi elhatárolás

Mi a különbség a rasszizmus és az idegengyűlölet vagy a jobboldali szélsőségesség között? A rasszizmus alatt biológiai, genetikai különbségeken alapuló elnyomást vagy egyenlőtlen bánásmódot értünk. A külső fizikai jellemzők, valamint a történelmileg vagy kulturálisan meghatározott szokások hierarchizálódnak. A saját nép megjelenését más népek megjelenése fölé helyezik. Ez egy feltételezett felsőbbrendűségi érzést kelt, ami a többi nép faji alapon történő megkülönböztetéséhez vezet.

Így a jobboldali szélsőségességgel ellentétben a kifejezésnek kevésbé van köze a demokrácia-ellenességhez, amely az alaprend jogállamisága ellen szól. Bár ez is más biológiai tulajdonságokkal rendelkező emberek ellen irányul, a hangsúlyt mégis a demokrácia kritikájára helyezi. A rasszizmus megkülönböztetése nem annyira a más származás, nyelv vagy vallás miatt történik. Ebben az esetben idegengyűlöletről beszélnénk (vö. Führing/ Lensing 1994, 62). Ennek ellenére gyakran nehéz éles különbséget tenni az átfedések miatt. A szélsőjobboldaliak a rasszista eszmét követik, és aktívan követik is. A társadalmi középen belül is van egy rész, egy szürke zóna, amely a rasszista eszmét vallja (vö. Koller 2015).

Történelem

Mindig is sokféle népcsoport létezett, amelyek öröklésileg különböztek egymástól. Ott vannak például a pigmeusok, a mongolok, az indiánok vagy az arabok – mindegyiknek megvannak a maga sajátosságai. Első pillantásra az emberek közötti legszembetűnőbb különbség a bőrszínük. Ezen mindenki számára látható külső, feltűnő tulajdonságok alapján jött létre az osztályozás, hogy a csoportokat kategorizálni, majd értékelni lehessen.

A 15. században, az úgynevezett felfedezések korában Portugália és Spanyolország felosztotta egymás között a világot. Az európaiak új kereskedelmi útvonalakhoz találtak hozzáférést, és a nagy gazdagsággal rendelkező országokat kiaknázták. Ehhez munkaerőre volt szükségük, és ez vezetett az atlanti háromszög kereskedelemhez. Ez pedig a rabszolgaság afrikanizálódásához vezetett. A rabszolgákat az Újvilágba vitték, és a megtermelt haszon az európai királyi udvarokba folyt vissza. Ahol a rabszolgaság már a jövedelmező gyarmatosításban meghonosodott, ott kialakult a bőrszín szerinti hierarchizáció. A katonai felsőbbrendűség feltételezte a vélt erkölcsi és vallási felsőbbrendűséget (vö. Hund 2017, 20).

Az európaiak feladatuknak tekintették, hogy az ő értelmükben vett haladást közvetítsék Amerika, Afrika, Ázsia és Ausztrália állítólag kevésbé fejlett népeinek. Szisztematikusan a Föld nagy részét gyarmatosították és felosztották Európa és Japán között.

Az iskolai tankönyvekben az 1870-es évektől kezdve több mint 100 éven át, például Franciaországban, a fekete fajt úgy ábrázolták, mint amely képes a fejlődésre. Ezt azzal indokolták, hogy az erősen pigmentált emberek leginkább a majmokhoz hasonlítanak, különösen a fejforma tekintetében. A fehér bőrű embereket ezzel szemben a legtökéletesebb fajként ábrázolták. Ez a tévesen megtanult osztályozás az örökletes tulajdonságok szerinti hierarchia tévhitéhez vezetett (vö. Victor 2012).

A náci korszakban aztán az árja fajt tekintették a legértékesebb fajnak. 1939 és 1945 között a szintiket és romákat, az úgynevezett Mischlingeket, a zsidókat és sok más csoportot olyan mértékben osztályozták, hogy nem volt joguk Németországban élni. Ez vezetett az úgynevezett faji mániához. Ennek hatása egy új, faji indíttatású antiszemitizmus volt. A megsemmisítő tábor, ahol a legtöbb ember gázkamrák, méreginjekciók vagy agyonlövés által halt meg, Auschwitz volt (vö. Wippermann 2005, 75). A vesztes második világháború után a németek felsőbbrendűségi érzése ismét csökkent. A denazifikációs folyamatnak a „fehér Nyugat“ megteremtését kellett volna elősegítenie. Erre nagy hatással volt a hidegháború (vö. Hund 2007, 151).

A faji egyenlőséget illetően mérföldkő volt az 1964-es amerikai polgárjogi törvény, amely törvénytelennek nyilvánította a faji elkülönítést a nyilvánosságban. A polgárjogi törvény az afroamerikaiak számára is jelentős lépést jelentett a szabadság felé, de nem jelentette az egyenlőségért folytatott küzdelem végét (vö. Bringle 2015, 6).

A rasszizmus formái

Amint az előző részekből látható, a rasszizmus központi gondolata a fehér, nyugati emberek „normaként“ való konstruálása és felértékelése a világ többi részével szemben (vö. Othering).

Annak érdekében, hogy áttekintést kapjunk a rasszizmus különböző formáiról, három általános és öt explicit megnyilvánulási formát különböztetünk meg. Az alapvető formák elvileg gyakran kölcsönösen függenek egymástól, és átfedik egymást.

Alapvető formák

A strukturális rasszizmus a megkülönböztetés intézményesített formájára utal, és a hierarchikus hatalmi struktúra jellemzi. Itt a rasszizmus „felülről lefelé“ zajlik, és visszaél a társadalmi függőségi viszonyokkal. Néhány példa erre a faji profilalkotás és a migrációs háttérrel rendelkezők (szervezet vs. embercsoport) rosszabb munkavállalási és oktatási lehetőségei.

A kulturális rasszizmus alatt a kulturális és vallási attribúciókon alapuló kirekesztést értjük. A kultúra a „felsőbbrendű faj“ helyét veszi át, ezért ezt a formát „faj nélküli rasszizmusnak“ vagy „neorasszizmusnak“ is nevezik. Az etnocentrikus nézőpontot az egyetlen helyesnek feltételezik, és az interkulturalitást károsnak tartják. Példaértékűek itt a muszlimellenes és antiszemita attitűdök (népcsoport vs. népcsoport).

A mindennapi rasszizmus magában foglalja a diszkrimináció mindennapi tapasztalatait, amelyek az egyének interakciójából fakadnak. Ezek lehetnek nem szándékos vagy szándékosan rasszista jellegűek, és általában nagyon finoman jelentkeznek. Ide tartozik például a lekicsinylő nyelvhasználat és a diszkriminatív tapasztalatok bagatellizálása (egyén vs. egyén) (vö. Ogette 2017).

Explicit formák

1 A posztkoloniális rasszizmus a sötét bőrűek mai marginalizálását és megbélyegzését a gyarmati faji ideológia utóhatásaként azonosítja. Az ilyen gondolkodásmódok közé tartozik a gyarmati területi felosztáson és kizsákmányoláson keresztül a folyamatos nyugati haszon kiszorítása, valamint a világ etnocentrikus reprezentációi. Az olyan önmegnevezések elutasítása, mint a fekete, a színesbőrűek, a feketebőrűek és a faji realizmus szintén ebbe a kategóriába tartozik. A fenotípusos jellemzők alapján történő lebecsülés a mai napig strukturálisan rögzült. A Babateszt mutatja, hogy ez már a gyerekekre is milyen hatással lehet. Továbbá a saját tudattalan előítéleteket is meg lehet határozni az implicit asszociációs teszt segítségével (vö. ibid.).

2 Az antiszemitizmus a zsidókkal szemben ellenséges kijelentések összességét jelenti, és ezzel az elavult, vallási alapú antijudaizmus helyébe lép. A leggyakoribb előítéletek az állítólag valóban zsidó orrú, pénzsóvárnak és befolyásosnak stilizálásával kapcsolatosak. Ez utóbbiból számos összeesküvés-elméletet szőnek, amelyek szerint zsidók irányítják a világot (Rothschild-elmélet). Emellett létezik a holokauszttagadás egészen az igazolásig, valamint az Izraellel szembeni színlelt kritika mögé bújtatott antiszemitizmus (vö. Polak 2018).

3 A gádzsó rasszizmushoz tartozik a szintik és romák elleni diszkrimináció is. A „gadje“ nem romát jelent, és olyan korábbi kifejezések helyébe lép, mint az antiziganizmus és a -romanizmus. Így először kerül a rasszizmust gyakorló oldal a definíció szerint a középpontba. A szintiket és romákat hajléktalan, civilizálatlan embereknek bélyegzik, vagy „szabad emberként“ romantizálják. Mindkét verzió hozzájárul ahhoz, hogy harmadosztályú embereknek és a társadalomhoz nem tartozónak tekintsék őket (vö. AAS 2019).

4 A muszlimellenes rasszizmus gyakran egybeesik az iszlámellenességgel, mivel mindkettőnek közös célja a muszlim emberek lejáratása. A felszínen a megkülönböztetés a vallási hovatartozáson alapul, de a valóságban fenotípusos jellemzők alapján általánosítják. Gyakran az érintetteket a beilleszkedési képesség hiányával vagy szélsőséges nézetekkel vádolják.

5 Az ázsiaiellenes rasszizmus az ázsiai emberek mindenféle leértékelését magában foglalja. Tünetértékű a szemkörnyék leértékelése vagy az olyan látszólag pozitív attribútumok, mint a szorgalom és az intelligencia. Ezek a stigmák azonban szintén hozzájárulnak a rasszista mássághoz, és kétség esetén ahhoz vezetnek, hogy a többségi társadalom nem veszi komolyan a rasszista tartalmakat. Másrészt az a feltételezés, hogy az ázsiai emberek általában veszélyeztetettek a Corona-vírus elkapására, nyíltan rasszista (vö. Dapp 2014).

 

Irodalom

Amadeu Antonio Alapítvány (2019): A szintik és romák elleni rasszizmus. https://www.amadeu-antonio-stiftung.de/wp-content/uploads/2019/01/Flyer_GMF_Roma.pdf [2020.03.12.].

Bandelow, Borwin: Az idegengyűlölet mindannyiunkban benne van. https://www.faz.net/aktuell/politik/inland/angstforscher-borwin-bandelow-ueber-fremdenangst- 15763320.html [2018.12.25.].

Bringle, Jennifer (2015): The civil rights act of 1964. New York: The Rosen Publishing Group.

Dapp, Teresa (2014): Nem vagyunk bunkók! In: Time Online https://www.zeit.de/zustimmung?url=https%3A%2F%2Fwww.zeit.de%2Fpolitik%2Fdeutschland%2F2014-02%2Fwir-sind-keine-schlitzaugen [2020.03.12.].

Duden (2007): Das Fremdwörterbuch. 9. kiadás. Mannheim: Bibliographisches Institut.

Führing, Gisela/ Lensing, Mechthild (1994): Was heißt hier fremd? Berlin: Cornelsen.

Geulen, Christian (2007): A rasszizmus története. München: Beck.

Harvard University: https://implicit.harvard.edu/implicit/germany/selectatest.jsp [2020.03.12.].

Hund, Wulf D. (2017): Wie die Deutschen weiß werden. Kleine (Heimat)Geschichte des Rassismus. Stuttgart: J. B. Metzler.

Koller, Christian: Mi is valójában a rasszizmus? http://www.bpb.de/politik/extremismus/rechtsextremismus/213678/was-ist-eigentlich-rassismus [2018.12.26.].

Ogette, Tupoka (2017): A rasszizmusból való kilépés. A rasszizmusról való kritikus gondolkodás megtanulása. Münster: Unrast.

Polak, Oliver (2018): Gegen den Judenhass. Berlin: Suhrkamp.

Victor, Jean-Christophe: The Emergence of Racism. http://www.bpb.de/mediathek/178985/die- emergence-of-racism [2018.12.12.].

Wippermann, Wolfgang (2007): Rassenwahn und Teufelsglaube. Berlin: Frank & Timme.

Zerger, Johannes (1997): Mi a rasszizmus? Bevezetés. Göttingen: Lamuv.

Youtube: https://www.youtube.com/watch?v=tkpUyB2xgTM [12.03.2020].