Az összeesküvés-elméleteket olyan cselekedeteknek nevezzük, amelyek azt sugallják, hogy más emberek, például befolyásos politikusok vagy befolyásos vállalkozók titokban gonosz szándékokat követnek. Állítólag olyasmit terveznének, ami számukra előnyt jelentene, a többi embernek pedig kárt okozna. Az összeesküvők tehát egy antidemokratikus csoportot jelentenek, amely a lakosság többségével szemben áll és ellene cselekszik (vö. Appel és Mehretab, 2019). Így egy ellenségkép jön létre. Az összeesküvés-elméletek hívei a tények és a kitalált információk keverésével próbálják bizonyítani az összeesküvés-elméletet. Az összeesküvés-elméletre azonban nincs bizonyítható bizonyíték (vö. Schneider és Toyka-Seid, 2020).
Összeesküvés-elméletek és összeesküvés-ideológiák
A szakirodalomban különbséget tesznek az összeesküvés-elméletek és az összeesküvés-ideológiák között. Az összeesküvés-elmélet vagy más néven összeesküvés-hipotézis azt feltételezi, hogy egy összeesküvés empirikus állítások szempontjából tesztelhető, ami lehetővé teszi önmaga korrekcióját is. Ha az elmélet igazságtartalmát igazoló empirikus vizsgálat alapján megállapítást nyer, hogy nincs elég bizonyíték az elmélet alátámasztására, akkor azt elvetik (vö. Lpb). Ezzel szemben összeesküvés-ideológiáról akkor beszélünk, ha egy összeesküvés-elméletet az ellenkezőjét bizonyító bizonyítékok ellenére továbbra is fenntartanak. Az ilyen ideológiákban hívő embereket összeesküvés-hívőknek is nevezik. „A totalitárius politikai ideológiákhoz hasonlóan az összeesküvés-ideológiák is az igazság abszolút igényét képviselik, egy világosan azonosítható ellenségképpel“. (Lpb)
Okok
Az összeesküvés-elméletekben való hitnek három különböző indítékát azonosították. Az episztemikus motívum elsősorban komplex rendszerek és jelenségek esetében fordul elő. Az összeesküvés-elméletek az összetett tények leegyszerűsítését kínálják érthető magyarázatokká, egyszerű barát-ellenség sémával. Erre példa az ember okozta éghajlatváltozás tagadása. Ez egy olyan tudományos jelenség, amely rendkívül összetett és rengeteg kutatás tárgyát képezi, mégsem lehet teljesen megérteni. A változás tagadása állítólagosan egyszerű magyarázatokkal csökkenti a szembesülni kívánt összetettséget.
A második motívum a kontroll elvesztésével és a tehetetlenség érzésével való foglalkozást foglalja magában (egzisztenciális motívum). Akkor szólít meg, amikor az emberek úgy érzik, hogy nincs kontrolljuk az életük felett, és külső veszélyek fenyegetik őket. Az ilyen helyzetekben az emberek fogékonyabbak az összeesküvés-elméletekre, és nagyobb valószínűséggel hisznek bennük.
A harmadik motívum, a szociális motívum a bizonytalanságok és a kirekesztettség érzésének kompenzálását jelenti. Az összeesküvés-elméletek arra szolgálnak, hogy az emberek jobban érezzék magukat, és azonosulást biztosíthatnak egy csoport vagy egy személy számára (vö. Appel és Mehretab, 2019).
Összeesküvés-elméletek az idők folyamán
Az összeesküvés-elméletek nagy bizonytalanság és válság idején megnövekedett népszerűségre és figyelemre tesznek szert. Nem a posztmodernitás egyedi jelenségei tehát, hanem újra és újra megjelentek az emberiség történelmében. Például a 14. században a pestis európai terjedésével. Már akkor is találtak bűnbakot a zsidó honfitársakban, és egy régi ellenségképet szolgáltak ki. Az akkori összeesküvés-elméletek szerint állítólag ők voltak a pestisért felelősek, és üldöztetéssel és megtorlással szembesültek (vö. Appel és Mehretab, 2019). Egy másik példa a hátba szúrás legendája. Ebben a demokratikus baloldal, valamint a kommunisták és a zsidók árulását a német Wehrmacht ellen nevezik meg az első világháborús vereség okaként. A „hátba szúrás“ legenda nemcsak Németország saját önképének erősítését szolgálta, hanem a nemzetiszocialisták politikájának legitimálását is (vö. Lpb). A modern korban a különböző összeesküvés-elméletek fokozott előfordulása figyelhető meg. Az összeesküvés-elméletek hívei körében a szakértők és a hatóságok tudása veszít jelentőségéből, és a vélt igazságok képezik a döntések alapját. ennek ellenére fontos, hogy a társadalmi diskurzusban nyitottnak kell lenni az ellentétes véleményekre. ha az elméletek tényeken alapulnak és szilárd alapokon nyugszanak, akkor nem szabad őket könnyelműen összeesküvés-narratívaként elvetni, hanem kritikus vitának kell következnie. Ellenkező esetben az ellenvélemény esetlegesen indokolatlan diszkreditálása és bekeretezése történik, és megakadályozódik a társadalmi diskurzus (vö. Douglas et al. 2019).
A Corona-járvány nyomán is megfigyelhető a különböző összeesküvés-elméletek és összeesküvés-logikák fokozott figyelme. Ezek a gazdasági rendszer szándékos tönkretételétől a vírusok létezésének negligálásáig terjednek. Az elméletek és állítások némelyike ellentmond egymásnak, ennek ellenére egyre népszerűbbek, és nemrégiben a szövetségi sajtótájékoztatón is téma volt (vö. szövetségi sajtótájékoztató, 2020.08.31.).
Bibliográfia
Schneider, Gerd és Toyka-Seid Christiane (2020): Das junge Politik-Lexikon von www.hanisauland.de, Bonn: Bundeszentrale für politische Bildung.
Landeszentrale für politische Bildung. www.lpb-bw.de/verschwoerungstheorien.
Appel és S. Mehretab (2019). A poszttényszerűség pszichológiája: Az álhírekről, „Lügenpresse“, Clickbait & Co. összeesküvés-elméletekről (pp. 117-126).
Douglas, Karen, Uscinski, Joseph, Sutton, Robbie M., Cichocka, Aleksandra, Nefes, Turkay, Ang, Chee Siang, Deravi, Farzin (2019): Az összeesküvés-elméletek megértése. Advances in Political Psychology, 40 (S1). pp. 3-35.
A szövetségi kormány: www.bundesregierung.de/breg-de/suche/regierungspressekonferenz-vom-31-august-2020-1781420.