Nyelvtanulás

A nyelvelsajátítás – vagy nyelvi fejlődés – egy új nyelv elsajátításának folyamatát jelenti. Ennek során a nyelv saját szabályait sajátítjuk el a kiejtés, a nyelvtan és a szókincs területén (vö. Metzler Lexikon Sprache 2016, 639).

Anyanyelvi elsajátítás/első nyelvelsajátítás

Ahhoz, hogy egy nyelvet „helyesen“ beszéljünk, nem szükséges, hogy meg tudjuk nevezni annak szabályait. Elég, ha használni lehet. A beszélők ezt általában automatikusan megteszik, amikor az anyanyelvükön – más néven első nyelvükön – beszélnek.

Amikor egy kisgyermek megtanul beszélni, elkezdi elsajátítani az őt körülvevő nyelveket. Ezt nevezzük kontrollálatlan nyelvelsajátításnak. A gyermeknek nem mondják meg kifejezetten a nyelv saját szabályait, hanem magától alakítja ki azokat (vö. Metzler Lexikon Sprache 2016, 639 f.).

Ehhez a gyermek „mentális sémát“ (Bickes/Pauli 2009, 34) alakít ki: A már ismert szabályokat átviszi más szavakra. Erre példa a múlt idő, amelyet egyszerű múlt időnek is neveznek. A múlt idejű igét lehet gyengén, pl. say – mondtam, vagy erősen, pl. sing – énekeltem képezni. A gyerekek először a gyenge alakok, mint például az I said (mondtam), képzésének sémáját sajátítják el. Ezt a sémát más igékre is átveszik. Így alakulnak ki az olyan túl általánosított kijelentések, mint a singen – ich singte, amelyeket még javítás után is használnak. Ez azt mutatja, hogy a mentális séma milyen szilárdan rögzül a gyermekben. Miután megértették az erős igék múlt idejét, a nyelvtanilag helyes formát használják (vö. Bickes/Pauli 2009, 34).

Kettős első nyelvelsajátítás

Egy személynek nemcsak egy, hanem több anyanyelve is lehet. Ha egy gyermek legfeljebb hároméves korában egyszerre két vagy több környező nyelvet tanul meg, ezt nevezzük kettős első nyelvelsajátításnak (vö. Bickes/ Pauli 2009, 92).

Második nyelvelsajátítás

Amikor egy hároméves vagy annál idősebb gyermek új nyelvet tanul, a nyelvelsajátítás két típusát különböztethetjük meg. A gyermek megtanulhatja az új nyelvet ugyanúgy, mint az első nyelv(ek)et.

Ebben az esetben az elsajátítás kontrollálatlan. Ebben az esetben a megtanult nyelvet a mindennapi életben naponta használja, mert ez például a nemzeti nyelv. Nem tanfolyamon sajátítják el, hanem például a barátok, iskolatársak vagy kollégák közötti beszélgetések során. Ezt a folyamatot nevezzük második nyelvelsajátításnak. (vö. Bickes/Pauli 2009, 92 f.).

Idegen nyelv elsajátítása

Alternatívaként a beszélők ismerhetik egy nyelv szabályait. Ez például akkor történik, ha ezt a nyelvet az iskolában vagy tanfolyamokon tanulják. Ezt nevezzük az idegen nyelv ellenőrzött elsajátításának (vö. Metzler Lexikon Sprache 2016, 639).

Egy idegen nyelv tanulásakor feltűnő, hogy általában nem a mindennapi beszélgetések során tanulják meg. Ehelyett a beszélgetéseket feladatokkal vezetik be. A tanórák általában a tanulók anyanyelvén zajlanak, nem pedig az idegen nyelven (vö. Bickes/Pauli 2009, 92 f.).

Immersív nyelvtanulás

Nem minden idegennyelv-oktatás követi ugyanazt a mintát. Az immerszív tanítást a „nyelvfürdő“ kifejezéssel is titulálják (Stebler 2010, 21). Ez a kifejezés az idegennyelv-tanítás olyan formájára utal, amelyben a hangsúly nem a nyelv saját szabályainak tanításán van. Ehelyett a tanulóknak többek között más tantárgyak tartalmát tanítják. Az órák a tanulandó idegen nyelven zajlanak.

Az elmélyült tanítással szemben magas elvárásokat támasztanak. Segítenie kell a tanulókat az idegen nyelv elsajátításában, ugyanakkor olyan szempontokat is elő kell mozdítania, mint az interkulturális nevelés és a közeledés (vö. Stebler 2010, 21 f.).

Irodalom

Andresen, Helga (2016): Nyelvtanulás. In: Glück, Helmut/ Rödel, Michael (szerk.): Metzler Lexikon Sprache. 5. kiadás. Stuttgart: J. B. Metzler, 639 f..

Bickes, Hans/ Pauli, Ute (2009): Első és második nyelvelsajátítás. Paderborn: Fink.

Stebler, Rita (2010): Kontextus és a kutatás helyzete. In: Stebler, Rita/ Maag Merki, Katharina (szerk.): Zweisprachig lernen. Folyamatok és hatások egy gimnáziumokban zajló merítéses oktatási kurzusban. Münster: Waxmann, 13-23.