Kulturális mimikri

A kulturális mimikri a migránsok részleges, felszínes alkalmazkodását írja le az új kulturális környezetükhöz, hogy elkerüljék a negatív stigmákat és az ezzel járó veszélyeket. Az eredeti kulturális hatásokat nem hagyják el, mint az asszimiláció esetében, hanem külső utánzással „álcázzák“. (vö. Albrecht, 261. o.)

Homi H. Bhabha ezt az adaptációt úgy írja le, hogy „majdnem, de mégsem egészen ugyanaz“ (Bhabha 2000, 132. o.). Utánzás, amely mindazonáltal soha nem teljesen azonos az utánzottal, mert amit például németként adnak elő, azt egyéni perspektívából értelmezik. (vö. Albrecht, 260. o.)

A szó eredete

A mimikri kifejezés eredetileg a biológiából származik, és arra a tulajdonságra utal, hogy egyes állatok a mérgező állatfajok tulajdonságait utánozzák, hogy így védekezzenek ellenségeik ellen (vö. Nünning, 502. o.). Erre példa a ligetes léglepke, amely külsőleg egy darázsra hasonlít. A mimézistől az a különbség, hogy ez az álcázás egy általános formáját írja le, ami utalhat egyes rovarok levelekhez való hasonlóságára éppúgy, mint a kaméleon színváltoztatási képességére.

Kulturális elméleti alkalmazás

Az 1990-es évektől kezdve a fogalmat az indiai posztkoloniális teoretikus, Homi H. Bhabha vette át a kultúraelméletben. A gyarmati korszak példáján keresztül konkretizálja a kulturális mimikri hatalmát. A fekete lakosság felszínes alkalmazkodóképessége révén a fehér gyarmati urakhoz való felszínes alkalmazkodás révén megkérdőjeleződik az emberi társadalmak alapvető különbözőségének egzisztencialista koncepciója, és ezáltal a nyugati világ felsőbbrendűsége. Ugyanakkor ezekből az erőfeszítésekből az uralkodók parodisztikus tükörképe is kibontakozhat, ami tovább destabilizálja a hatalmi igényt. Ez a torz adaptáció már automatikusan létrejön a kulturális gyakorlatok egyedileg eltérő értelmezései miatt.

A dekonstruktivista törekvésekkel ellentétben azonban a kulturális mimikri nem a hegemóniával szembeni aktív ellenállás. Inkább a tulajdonképpeni „álcázás“ nem szándékolt mellékhatásaként jelentkezik, és a nem szándékolt karikatúra esetében elmaradhat. (vö. Struve, 144 -149. o.).

Hibriditás a kulturális köztes térben

A kultúraelmélet számára sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot a mimikritikai folyamat által létrehozott „harmadik tér“. Különösen a kultúrák közötti tárgyalási folyamatok tekintetében látja Bhabha a kulturális hibriditás lehetőségét [hiperlink a lexikoncikkhez]. Az adott kultúrákra való hivatkozás és az azoktól való elhatárolódás paradox, ambivalens egyidejűsége révén negligálódna az egyértelmű kulturális identitás, ami által a kultúra értelmezésének közös megkérdőjelezése, tárgyalása vagy újrafogalmazása jöhet létre (vö. Struve, 144. o.).

A mimikri tényleges (nem szándékolt) ellenállása tehát elsősorban az önmagába zárt kultúra megkérdőjelezésében áll, és csak másodsorban az ebből fakadó hatalmi egyensúlytalanságok destabilizálásában.

A mimikriát a mimézistől megkülönböztető fogalmak

A kultúraelmélet szempontjából a mimikri és a mimézis néha nehezen különböztethető meg. A biológiai jelentést követve a kulturális mimézis semleges konnotációjú általános utánzási gyakorlatokat írhatna le. Ezzel szemben Luce Irigaray feminista kultúrelméletíró mimézisfogalma, amelyet 1974-ben a Speculum – A másik nem tükre című művében írt le, inkább hasonlít a mimézis itt leírt értelmezéséhez, amely azonban a kulturális mimézissel ellentétben a nemspecifikus utánzásra utal, és aktívan a hatalmi viszonyok dekonstruálására törekszik. (vö. Nünning, 502. o.)

Irodalom

Albrecht, Yvonne (2017): Érzések a migráció folyamatában. Transzkulturális narratívák a hovatartozás és a távolságtartás között. Wiesbaden: Springer.

Bhabha, Homi K. (2000): A kultúra lokalizációja. Tübingen: Stauffenburg.

Nünning, Ansgar (2008): Metzler Lexikon Literatur- Und Kulturtheorie. 4. kiadás. Stuttgart: J.B. Metzler.

Struve, Karen (2013): Zur Aktualität von Homi K. Bhabha. Bevezetés munkásságába. Szerkesztette: Stephan Moebius. Wiesbaden: Springer VS.