Jobboldali szélsőségesség

A jobboldali szélsőségesség nem egységes ideológiaként értelmezendő. A kifejezés inkább különböző áramlatokat, ideológiai irányzatokat és szervezeti formákat foglal magában (vö. Grumke 2007, 20).

Jobboldali szélsőségesség az állami intézmények szemszögéből

Az Alkotmányvédelmi Hivatal szemszögéből a jobboldali szélsőségesség fogalma azokat a törekvéseket foglalja magában, amelyek a szabad demokratikus alaprend (FdGO) ellen irányulnak (vö. Jesse 2004, 9). Ennek megfelelően a szélsőségesség kifejezés mind a baloldali, mind a jobboldali mozgalmakat magában foglalja. Ennek megfelelően a jobboldali szélsőségesség „a politikai szélsőségesség jobboldali változatát“ írja le (Grumke 2007, 21).

A jobboldali szélsőségesség politikatudományi szempontból

A politikatudományban a jobboldali szélsőségességet „az attitűdök, a viselkedés és a szerveződések meglehetősen diffúz, széttagolt mezejeként“ (Gessenharter 1998, 33) értelmezik. Míg a közéleti álláspontok általában a szélsőséges viselkedésre – például a jobboldali erőszak elkövetésére – összpontosítanak, addig a politikatudományi perspektíva az attitűdszint relevanciáját hangsúlyozza. A militarizmust, a sovinizmust, a szociáldarwinizmust, a tekintélyelvűséget, a rasszizmust, az antiszemitizmust és a nácibarát attitűdöket a jobboldali szélsőséges attitűdök összetevőinek tekintik (vö. Grumke 2007, 22; vö. Stöss 2000, 20 ff.). Nem kell minden elemnek egyszerre előfordulnia ahhoz, hogy a jobboldali szélsőséges attitűdök megjelenjenek. Mindazonáltal feltételezhető, hogy „az elemek többsége áll a háttérben, amikor egy személy úgy dönt, hogy jobboldali szélsőséges csoportokban vagy szervezetekben lesz aktív“ (Grumke 2007, 23). Nem minden olyan személy, aki jobboldali szélsőséges attitűdmintával rendelkezik, ezt a viselkedésében is kifejezi. Ezért feltételezhető, hogy egy társadalmon belül a zárt jobboldali szélsőséges világnézettel rendelkező személyek aránya jóval magasabb, mint azoknak a száma, akik ezt az attitűdöt a megfelelő viselkedésben is kifejezik. Mindazonáltal az attitűdszintet a jobboldali szélsőségesség szükséges előfeltételének tekintik. Mindkét dimenzió elkülöníthető egymástól, de csak együttesen képviselhetik teljes mértékben a jobboldali szélsőségesség fogalmát (vö. Grumke 2007, 23; vö. Stoss 2000, 25).

Ideológiai jellemzők

A rasszizmus a jobboldali szélsőségesség központi jellemzője. Itt az egyetemes emberi jogok igényét a faji vagy etikai egyenlőtlenség feltételezésével utasítják el. Ebben az összefüggésben az antiszemitizmus a rasszista gondolkodás különösen elterjedt formája. Egy másik jellemző a sovinizmus, amely egy eltúlzott nacionalizmust ír le, amelyet általában a más államokkal és népekkel szembeni ellenséges hozzáállás jellemez. Különleges jellemzője az etnopluralizmus fogalma. Feltételezik, hogy a népek egyenlőek, de nem homogének. Ez a természetes egyenlőtlenség válságokhoz vezet, ezért azt követelik, hogy „a népeket etnikailag és kulturálisan homogénnek konstruálják, egymástól elkülönülten éljenek és ne keveredjenek“ (Bruns et al. 2015, 12), hogy a „kulturális tisztaság“ biztosítható legyen. A jobboldali szélsőségesség másik jellemzője a nemzetiszocializmus bagatellizálása vagy dicsőítése. Ide tartozik az úgynevezett történelmi revizionizmus is, amely együtt jár a holokauszt és a második világháborúban való német bűnösség tagadásával (vö. Grumke 2007, 24). A szélsőjobboldali ideológiát e jellemzők mellett az egyetemes emberi jogok, a multikulturalizmus és „a liberális demokrácia értékpluralizmusának elutasítása jellemzi, ahogyan az a parlamentáris demokratikus rendszerekben kifejeződik“ (Grumke 2007, 25).

Új jobboldal

„Az, amit […] a politikai diskurzusban „jobboldali szélsőségességként“ forgalmaznak, az idők során annyira megváltozott, hogy […] a korábbinál differenciáltabb terminológia tűnik szükségesnek“ (Gessenharter/ Frochling 1998, 11). A társadalomban elterjedt az a feltételezés, hogy a jobboldali szélsőségesek Springer-csizmás, erőszakra hajlamos skinheadekként jelennek meg, és hogy a jobboldali szélsőséges attitűdök az erőszakra hajlandó, nehéz élethelyzetbe került kisebbségek problémájára redukálhatók (vö. Bruns et al. 2015, 86). Az Új Jobboldal egy olyan politikai spektrumot jelöl, amely az 1960-as évek végén, Franciaországból kiindulva alakult ki. Az úgynevezett 68-as mozgalom ellenerőként tekint magára. Ennek megfelelően ellenzik a liberalizmust és az egalitarizmust. Az újjobboldali szereplőket az jellemzi, hogy nem veszélyesek abban az értelemben, hogy az erőszakos „verekedő nácikhoz“ hasonlíthatók. A veszély inkább abban rejlik, hogy a közéleti-politikai diskurzusokba beilleszkedve próbálnak behatolni a lakosság közepébe és befolyásolni annak gondolkodását (vö. Mense et al. 2016, 183). Ezzel azt a célt követik, hogy radikalizálják az értékkonzervatív centrumot „azáltal, hogy tartósan ellenérzéseket szítanak bizonyos lakossági csoportokkal szemben“ (Bruns et al. 2015, 14). Kiállnak az emberek közötti egyenlőtlenség, az antiszemitizmus, a muszlimellenes rasszizmus, a konzervatív nemi szerepek és a hierarchikus társadalom mellett (vö. Bruns et al. 2015, 86).

Irodalom

Bruns, Julian/ Glösel, Kathrin/ Strobl, Natascha (2015): Rechte Kulturrevolution. Ki és mi a mai Új Jobboldal? Attac Basis Texte 47. Hamburg: VSA.

Gessenharter, Wolfgang (1998): Neue extreme Rechte, intellektuelle Neue Rechte und Rechtsextremismus. In: Gessenharter, Wolfgang/ Fröchling, Helmut (szerk.): Rechtsextremismus und neue Rechte in Deutschland: Zur theoretischen und empirischen Neuvermessung eines politisch-ideologischen Raumes? Wiesbaden: Springer, 25-66.

Gessenharter, Wolfgang/ Frochling, Helmut (1998): Rechtsextremismus und Neue (radikale) Rechte – Einladung zu einem Dialog. In: Gessenharter, Wolfgang/ Fröchling, Helmut (szerk.): Rechtsextremismus und neue Rechte in Deutschland: Zur theoretischen und empirischen Neuvermessung eines politisch-ideologischen Raumes? Wiesbaden: Springer, 11-24.

Grumke, Thomas (2007): Rechtsextremismus in Deutschland. Fogalom – ideológia – struktúra. In: Glaser, Stefan/ Pfeiffer, Thomas (szerk.): Erlebniswelt Rechtsextremismus. Az emberiség megvetése szórakoztató értékkel. Háttéranyagok. Módszerek. A megelőzés gyakorlata. Schwalbach am Taunus: Wochenschau Verlag, 19-35.

Jesse, Eckhard (2004): A politikai szélsőségesség formái. In: Szövetségi Belügyminisztérium (szerk.): Extremiszmus Németországban. Erscheinungsformen und aktuelle Bestandsaufnahme. Berlin, 7-24.

Mense, Thomas/ Schubert, Frank/ Widemann, Gregor (2016): Az „aggódó polgároktól“ az ellenállás harcosaiig? – A Pegida és az új jobboldal. In: Decker, Oliver/ Kiess, Johannes/ Brähler, Elmar (szerk.) (20016): Die enthemmte Mitte. AutoritÄre und rechtsextreme Einstellungen in Deutschland. 2nd ed. Gießen: Psychosozial-Verlag, 179-200.

Stöss, Richard (2000): Rechtsextremismus im vereinten Deutschland. 3rd ed. Berlin: Friedrich Ebert Alapítvány.