Geert Hofstede holland kultúrakutató, szociálpszichológus, a Maastrichti Egyetem emeritus professzora a szervezeti antropológia és a nemzetközi menedzsment területén. Szakmai körökben őt tartják a statisztikán alapuló interkulturális kutatás megalapítójának.
Mérhető szempontok
Hofstede az 1960-as évek végén 67 országban több mint 110 000 IBM-alkalmazottal végzett empirikus vizsgálatot, és ebből dolgozta ki a kulturális dimenziók modelljét. Hofstede kezdetben négy kulturális dimenziót azonosított, később további kettő követte, és a vizsgált országok számát is 76-ra növelte. „Egy dimenzió egy kultúra olyan aspektusa, amely más kultúrákhoz viszonyítva mérhető“. (Hofstede 2017, 38)
Az alábbiakban a kulturális dimenziók áttekintése következik:
A hatalmi távolság kulturális dimenziója a kultúrákon belüli hatalmi viszonyok megnyilvánulását, valamint azok megoszlását írja le. Akár a szülők és a gyerekek, a tanárok és a tanulók, a felettes és a munkavállaló közötti távolság – a hierarchikus viszonyok különbözőképpen tolerálhatók. A hatalmi távolság tehát a
„az, hogy egy ország intézményeinek és szervezeteinek kevésbé erős tagjai milyen mértékben várják el és fogadják el a hatalom egyenlőtlen eloszlását“. (Hofstede 2017, 518)
A második kulturális dimenzió az individualizmus és a kollektivizmus viszonyát írja le az adott kultúrán belül. Míg az individualista kultúrák a személyes önmegvalósítást, addig a kollektivista kultúrák a mi-csoport identitást hangsúlyozzák.
„Az individualizmus olyan társadalmi formát képvisel, amelyben az egyének közötti társadalmi kapcsolatok nem túl erősek. Mindenkitől elvárják, hogy csak önmagával vagy a saját közvetlen családjával törődjön“. (Hofstede 2017, 516)
„A kollektivizmus olyan társadalmat képvisel, amelyben az emberek születésüktől fogva mi-csoportokban élnek, vagyis olyan csoportokban, amelyekben erős az összetartozás érzése, és amelyek egész életükön át védelmet nyújtanak nekik a megkérdőjelezhetetlen hűségükért.“ A kollektivizmus egy olyan társadalmat képvisel, amelyben az emberek a mi-csoportokban élnek. (Hofstede 2017, 516)
A kultúrák különböző módon kezelik a bizonytalanságot kiváltó ismeretlen helyzeteket. A magas bizonytalanságkerüléssel jellemezhető társadalmak tagjai szabályozási intézkedésekkel próbálják kontrollálni az ismeretlent, valamint a bizonytalanságot. Az alacsony bizonytalanságkerüléssel jellemezhető kultúrák ezzel szemben kisebb hangsúlyt fektetnek a szabályorientáltságra.
A bizonytalanságkerülés arra utal, hogy „egy kultúra tagjai milyen mértékben érzik magukat fenyegetve a kétértelmű vagy ismeretlen helyzetektől“. (Hofstede 2017, 522)
A maszkulinitás és a femininitás kulturális dimenziója szociokulturális kategória, mivel a férfiak és nők közötti szerepmegosztást írja le.
„A maszkulinitás olyan társadalmat jelöl, amelyben az érzelmi nemi szerepek egyértelműen meghatározottak: A férfiaknak magabiztosnak, keménynek és az anyagi sikerre összpontosítónak kell lenniük; a nőknek szerénynek, gyengédnek és az életminőséggel foglalkozónak kell lenniük.“ (Hofstede 2017, 518)
„A nőiség olyan társadalmat képvisel, ahol az érzelmi nemi szerepek átfedik egymást: a férfiakat és a nőket egyaránt szerénynek, érzékenynek és az életminőséggel foglalkozónak tekintik.“ (Hofstede 2017, 514)
A hosszú- és rövid távú orientáció dimenziója a társadalmaknak a rövid távú sikerekre vagy a hosszú távú megoldásokra való orientáltságát írja le.
„A hosszú távú orientáció a jövőbeli sikerre irányuló erények, különösen a takarékosság és a kitartás ápolását jelenti“. (Hofstede 2017, 518)
„A rövid távú orientáció a múlthoz és a jelenhez kapcsolódó értékek ápolását jelenti, különösen a hagyományok tiszteletét, az „arc“ megőrzését és a társadalmi kötelességek teljesítését.“ (Hofstede 2017, 517)
A 2010-es hatodik kulturális dimenzió azt írja le, hogy egy társadalomban hogyan kezelik az egyéni szükségletek kifejezését – élvezeti orientáltan vagy inkább visszafogottan.
„Az élvezetesség olyan társadalmat jelöl, amelyben megengedett az alapvető és természetes emberi szükségletek viszonylag nagyvonalú kielégítése, amelyek az élet élvezetéből és a szórakozásból állnak“.
„A korlátozás olyan társadalmat képvisel, amelyben a szükségletek kielégítését szigorú társadalmi normák segítségével elfojtják és szabályozzák.“
Kritikus hangok
Hofstede kritikusai kifogásolják, hogy a felméréseket kizárólag az IBM alkalmazottai körében végezték, ezért az eredményekből nem lehet reprezentatív következtetéseket levonni egy ország teljes lakosságára vonatkozóan. Az IBM alkalmazottai nem felelnek meg az „átlagos“ állampolgároknak, mivel ehhez a munkához átlagon felüli képzettségi szint szükséges.
Klaus P. Hansen német kultúrakutató is bírálja Hofstede kulturális dimenziókról szóló elméletét: „Összességében könyve katasztrófa a modern kultúrakutatás számára. Szembe vét a hatvanas évek óta elért minden fejlődéssel, és mindenekelőtt ez a machinációs mű tanította meg azokat a taníthatatlanokat, akik a kultúra fogalmát ostobaságnak tartották. Azokat a pszichológusokat, szociológusokat és közgazdászokat, akik csak az empirikus elemzésekben bíznak, Hofstede statisztikái meggyőzték arról, hogy a kultúra kemény tényekből áll, amelyeket mérni és mérlegelni lehet.“ (Hansen 2000, 285)
Továbbá kritikaként fogalmazódik meg, hogy egy egész országot jellemeznek egy olyan csoportként, amely nem képes tükrözni az egyes társadalmi csoportok identitását és önértelmezését. Mivel a társadalom állandó folyamatok és változások között van, a több mint 40 éves adatok mai szemmel nézve már nem eléggé értelmezhetőek. Emellett az eddig leírt mindössze hat dimenzió nem elegendő a komplex kultúrák megfelelő meghatározásához.
Irodalom
Hansen, Klaus P. (2000): Kultur und Kulturwissenschaft. Eine Einführung. 2. Aufl. Tübingen/ Basel: Francke.
Hofstede, G.: Lokales Denken, globales Handeln. Interkulturelle Zusammenarbeit und globales Management. 6. Aufl. München: Beck.
Geert Hofstede: https://geerthofstede.com [07.07.2018].