Habitus

A latin habitus kifejezés, amely eredetileg az ógörög héxis (ἕξις) szóból származik, olyan állandó viselkedési diszpozíciót jelöl, amely az egyén magatartásában tükröződik a külső megjelenés és a belső hajlam értelmében egyaránt. Magába foglalja az egyéni viselkedésminták összességét, a beszédmódtól és a gesztusoktól kezdve a személyes értékrendig és az egész életmódig. A görög ókortól napjainkig a kifejezés a retorika, a filozófia és a szociológia kontextusában különböző jelentésváltozásokat élt meg (vö. Simonis 2013, 287).

A kifejezés jelentésváltozásai

A görög ókorban különösen Arisztotelész alkotta meg a héxis (ἕξις) kifejezést, amely alatt az egyén állandó, a tapasztalat és a gyakorlat révén szokássá vált viselkedési diszpozícióját értette (vö. Hügli 2013, 387). Ennek megfelelően a héxis olyan képesség vagy generáló elv, amely jövőbeli cselekvéseket hoz létre (vö. Krais 2014, 29). A római retorika tanításával összefüggésben a habitus egy nagyon sajátos viselkedés- és kifejezésmódot jelölt, amelyhez egy meghatározott testtartást, beszédmódot és mentális attitűdöt tartottak szükségesnek. A reneszánszban ezek a kategóriák kiegészültek egy bizonyos beszédstílussal, valamint a beszéd megfelelő hangmagasságával. (vö. Sominis 2013, 287-288).

A habitus fogalma Norbert Eliasnál

A szociológia területén különösen nagy hatást gyakoroltak Norbert Elias és Pierre Bourdieu megközelítései. Norbert Elias (1897-1990) szociológus és kultúrfilozófus abból indul ki, hogy az egyén gondolkodás-, érzés- és viselkedésmintái és az őt körülvevő társadalmi struktúrák között erős kölcsönhatások vannak (vö. Volkmann 2013, 164). Így a Process of Civilisation (1939) című művében leírja, hogy a mindenkori szokásokat és illemszabályokat az adott kultúrához, egy időponthoz és egy társadalmi pozícióhoz viszonyítva kell vizsgálni.

E függőség miatt Elias egy társadalmi csoport sajátos szokásainak mindig megkülönböztető funkciót is tulajdonít. Egy bizonyos asztali etiketthez való ragaszkodás, egy üdvözlési rituálé vagy a privát és nyilvános dolgok megkülönböztetése más társadalmi csoportoktól való megkülönböztetésre szolgált. Mivel azonban az alsóbb osztályok mindig megpróbálják utánozni a felsőbb osztályok szokásait, az utóbbiaknak mindig finomítaniuk kell a konvencióikat, ami folyamatosan eltolja annak határát, hogy mi a társadalmilag elfogadható az adott csoportban. Minél nagyobbak a társadalmi csoportok vagy államok, Elias szerint, annál markánsabbá válnak az egyes csoportok szokásai is.

Elias számára ez a mechanizmus nemcsak külső, társadalmi, hanem pszichológiai folyamat is. A társadalmi erkölcsök és konvenciók a nevelés és a társadalmi környezet lenyomata révén internalizálódnak a társadalmi habitusunkban, így a társadalmi szabályok és a társadalmi kényszer „második természetünkké“ válnak (vö. Eichener 2013, 64). Ez adná „a pszichikai önkényszerítő apparátus sajátos stabilitását, amely minden „civilizált“ ember habitusának meghatározó vonásaként jelenik meg“ (Elias 1976b, 320).

Következésképpen Elias számára a társadalmi habitus maga a pszichologizált civilizáció, amely kultúránként, korszakonként és társadalmi osztályonként változhat.

A habitus fogalma Pierre Bourdieu-nél

Pierre Bourdieu (1930-2002) francia szociológus elméletéhez azonban a legerősebben a habitus fogalma kapcsolódik. Eliashoz hasonlóan (Marcel Mauss vagy Erwin Panofsky téziseit is követve (vö. Krais 2014, 24)) Bourdieu a hasonló társadalmi kontextusból származó egyének homogén viselkedését (vö. Schroer 2017, 326) egy közös habitus meglétének tulajdonítja. Ennek megfelelően az egyéni habitus nem az egyéni személyiség kifejeződéseként értelmezendő, hanem alapvetően a társadalmi viszonyok által meghatározottként. Bourdieu a habitust „állandó és átvihető diszpozíciók rendszereként“ (Bourdieu 2015, 98) értelmezi, amelyek felölelik és strukturálják az egyén teljes megjelenését, döntéshozatali, gondolkodási és viselkedési formáit, beleértve a fogyasztói magatartást, a műtárgyak kezelését, a preferált ruházatot, a lakásízlést, a politikai beállítottságot, az étkezési szokásokat, a nemi szerepeket, a beszédmódot és végső soron az egész életmódot.

Az egyén tőkéjének mennyiségétől és típusától (gazdasági, társadalmi, kulturális, szimbolikus tőke) függően különböző pozíciót foglal el egy társadalom társadalmi terében. A társadalmi osztályhoz vagy miliőhöz való tartozás tehát nemcsak a gazdasági tőkében tükröződik, hanem az egyének közötti finom különbségekben is, mint például az ízlés, az életmód és a habitus. Ebben a tekintetben a habitus nem más, mint „az előző nemzedékek beépített kulturális tőkéje“ (Bourdieu 1987, 129) – vagy Eliashoz hasonlóan internalizált szocializáció. Az ízlés kialakulása tehát végső soron egy osztályízlés kialakulása, amelyet a családi és iskolai szocializáció révén, mint egy „generatív nyelvtant“ (lásd Chomsky) sajátítunk el (vö. Ibid., 143).

„Az ízlés az alapja mindannak, amivel az ember rendelkezik […], mint ahogyan annak is, hogy mi vagyunk mások számára, hogy mihez soroljuk magunkat és mihez sorolják mások“ (Ibid., 104).

A habitus mint tanult viselkedésminta alapvetően stabil, és beszűkíti az egyén társadalmi gyakorlatát (vö. Schroer 2017, 333). Mindazonáltal hosszú távon az egyének viselkedésmintája megváltozhat (vö. Ibid., 318), ha az egyén pozíciója a társadalmi térben megváltozik. Szociológiai szempontból a habitus tehát az egyén szabadsága és a társadalmi struktúrák korlátai közötti kapcsolatot jelenti (vö. Schroer 2017, 317). Bourdieu számára is a habitus a megkülönböztetés funkciója (vö. Jurt 2013, 86), azaz egy társadalmi csoport elhatárolása másoktól, tehát a társadalmi különbség kifejeződése, és olyan osztályharc, amelyben az egyének megpróbálják megtartani vagy javítani a pozíciójukat.

A habitus tehát egyszerre a társadalmi gyakorlat terméke, valamint e gyakorlatok, hierarchiák és végső soron az uralmi viszonyok reprodukálásának és megnyilvánulásának eszköze.

Habitus és kommunikáció

Az egyének közötti habitusbeli különbségek nemcsak egy kultúrán belüli társadalmi csoportok között figyelhetők meg, hanem különböző kultúrák egyedei között is. A kommunikációs folyamatok tekintetében világossá válik, hogy a szereplők habituális viselkedési horizontja határozza meg a kommunikációs lehetőségeket. Könnyen előfordulhatnak félreértések, amikor különböző kultúrájú, generációjú vagy miliőjű embereknek kell kommunikálniuk egymással. Mivel Bourdieu értelmében minden habitus együtt jár a más életstílusoktól való elhatárolódással, a saját és mások viselkedésmintáira való reflektálás szükséges az ebből fakadó elutasító attitűd ellensúlyozásához. A kultúrák közötti kommunikációban ugyanis központi szerepet játszik a másik iránti alapvetően elismerő és toleráns hozzáállás.

Irodalom

Bourdieu, Pierre: A finom különbségek. A társadalmi megítélés hatalmának kritikája. Frankfurt a. M.: Suhrkamp 1987.

Bourdieu, Pierre: Társadalmi érzék. Az elméleti ész kritikája. Frankfurt a. M.: Suhrkamp 2015.

Eichener, Volker u. Ralf Baumgart: Norbert Elias zur Einführung. 3. teljesen átdolgozott kiadás. Hamburg: Junius 2013.

Elias, Norbert: A civilizáció folyamatáról. Szociogenetikai és pszichogenetikai tanulmányok. Viselkedésváltozások a nyugati világi felsőbb osztályokban. Frankfurt a. M.: Suhrkamp 1976 (= 1).

Elias, Norbert: A civilizáció folyamatáról. Szociogenetikai és pszichogenetikai tanulmányok. A társadalom átalakulása és a civilizáció elméletének vázlata. Frankfurt a. M.: Suhrkamp 1976 (= 2).

Hexis. In: Filozófiai lexikon. A nyugati filozófia személyei és fogalmai az ókortól napjainkig. Szerkesztette Anton Hügli és P. Lübcke. Reinbeck: Rowohlt 2013. p. 387.

Jurt, Joseph: Bourdieu, Pierre. In: Metzler Lexikon Literatur- und Kulturtheorie. Megközelítések – személyek – alapfogalmak. Szerkesztette: Ansgar Nünning. Ötödik frissített és bővített kiadás. Stuttgart: Metzler 2013, pp. 85-87.

Krais, Beate és G. Gebauer: Habitus. Bielefeld: Transcript 2014.

Schroer, Markus: Szociológiai elméletek. A klasszikusoktól a jelenig. Stuttgart: Wilhelm Fin 2017 (=UTB).

Simonis, Linda: Habitus. In: Metzler Lexikon Literatur- und Kulturtheorie. Megközelítések – személyek – alapfogalmak. Szerkesztette: Ansgar Nünning. Ötödik frissített és bővített kiadás. Stuttgart: Metzler 2013. pp. 287-288.

Volkmann, Laurenz: Elias, Norbert. In: Metzler Lexikon Literatur- und Kulturtheorie. Megközelítések – személyek – alapfogalmak. Szerkesztette: Ansgar Nünning. Ötödik frissített és bővített kiadás. Stuttgart: Metzler 2013. pp. 164-165.