Erisztikus dialektika (Arthur Schopenhauer)

Arthur Schopenhauer német filozófus, író és egyetemi oktató volt. Kereskedőcsalád fiaként 1788-ban született Danzigban. Schopenhauer 1803/1804-ben európai tanulmányutat tett. Ezt követően Göttingenben orvostudományt, majd Berlinben filozófiát tanult. Schopenhauer 1813-ban filozófiából doktori címet is szerzett. 1819-ben jelent meg fő műve, a Die Welt als Wille und Vorstellung (A világ mint akarat és képzelet). Egy évvel később a berlini egyetemen kezdett tanítani. Egy járvány miatt Schopenhauer 1831-ben Frankfurt am Mainba menekült, ahol 1860-ban meghalt.

 

Erisztikus dialektika – Az igaznak lenni művészete

„Az erisztikus dialektika a vitatkozás művészete, mégpedig úgy vitatkozni, hogy igazunk legyen, vagyis per fas et nefas (a jóval és a rosszal)“. (Schopenhauer 2019, 10)

Arthur Schopenhauer a „természetes[] gonoszságot“ (ibid., 10), a „veleszületett hiúságot“ (ibid., 10 f.) és a „garrulitást“ (ibid., 11) alapvető emberi tulajdonságként és egyúttal az erisztikus dialektika szükségességének okaként írja le. Az előbbi azt jelenti, hogy az emberek alapvetően nem őszinték, és nem pusztán igazat mondanak. A hiúság arra irányul, hogy nem akarunk tévedni, és hogy beszélgetőpartnerünknek ne legyen igaza. Végül a bőbeszédűség azt jelenti, hogy az emberek először beszélnek, és csak utána gondolkodnak (vö. Schopenhauer 2019).

De mit is jelent valójában az erisztikus dialektika? Ahogy a fenti idézetből már kiderült, az erisztikus dialektika arról szól, hogy a vitában igazunk van, per fas, azaz megengedett módon, és per nefas, azaz megengedhetetlen módon. A megengedett módon azt jelenti, hogy igazat mondunk, a megengedhetetlen módon pedig azt, hogy nem mondunk igazat. Ha utólag rájövünk, hogy tévedtünk, akkor úgy kell tennünk, mintha igazunk lett volna (vö. Schopenhauer 2019): „az igaznak hamisnak kell tűnnie, a hamisnak pedig igaznak“ (Schopenhauer 2019, 11).

Egy állítás egyrészt objektív igazsága szempontjából, másrészt a beszélgetőpartnerrel szembeni érvényessége szempontjából vizsgálható. Az erisztikus dialektikában nem az állítás igazsága számít, hanem az, hogy megfelelően meg tudjuk-e védeni, és hogy a beszélgetőpartner is elfogadja-e igaznak. „Ezért van az, hogy aki vitatkozik, az általában nem az igazságért, hanem az állításáért küzd“ (Schopenhauer 2019, 12). Az igazság iránti érdeklődés átadja helyét a hiúság iránti érdeklődésnek (vö. Schopenhauer 2019).

Az erisztikus dialektikát meg kell különböztetni a logikától, azaz a tiszta objektív igazságtól, valamint a szofisztikától, a hamis állítások állításától, mert mind a logika, mind a szofisztika feltételezi, hogy ismerjük az igazságot. Mivel azonban Schopenhauer szerint nem tudjuk, mi az igazság, a vitában figyelmen kívül hagyhatjuk. Így az erisztikus dialektika inkább a „látszatok logikájának“ tekinthető (Schopenhauer 2019, 20).

 

A disputa metaforikájáról

Feltűnő, hogy Schopenhauer a vitatkozásra olyan metaforákat használ, amelyek háborús jellegűek – pl. támadás és védekezés, támadás és védekezés, ellenfél, fegyver, győztes, veszekedés, ütés, valamint harc. Sőt, a vitatkozást a víváshoz hasonlítja: „ütni és parírozni, ez a lényeg, éppen úgy a dialektikában: ez a vívás szellemi művészete“ (Schopenhauer 2019, 21 f.). Lakhoff és Johnson megjegyzik, hogy a metaforák nemcsak a nyelvre, hanem a gondolkodásra és a cselekvésre is hatással vannak. Eszerint, amikor vitatkozunk, támadjuk és védjük az állításunkat. Meg akarjuk verni az ellenfelünket, és úgy akarjuk megnyerni a vitát, hogy igazunk van (vö. Lakhoff/ Johnson 2007).

De hogyan marad valakinek igaza a vitában? Schopenhauer segédeszközökről, „egyenlőtlenül elosztott természeti adottságról“ (Schopenhauer 2019, 13) beszél – az illető okosságától függően. Ehhez 38 úgynevezett műfogást sorol fel, amelyeket az alábbiakban felsorol (vö. Schopenhauer 2019).

 

Artificices

– 1. mesterség: Kiterjesztés

– 2. Cselekvés: Homonímia

– 3. mesterkedés: abszolutizálás

– 4. mesterkedés: kitérők

– csel: premisszák ad populum és ex concessis

– 6. trükk: Rejtett petitio principii

– Trükk 7: A szükségesnél több megengedése

– Trükk 8: Provokáció kérdésekkel

– 9. művészet: A kitérők engedménye

– 10. trükk: Dacból engedményezés

– Trükk 11: Indukció engedményekből

– Trükk 12: Eufemizmusok és diszfemizmusok

– 13. fogalom: A kisebbik rossz

– 14. trükk: A jog érvényesítése

– 15. trükk: Szemfényvesztés

– 16. trükk: Ad populum

– 17. trükk: Szofisztika

– 18. trükk: A vita megszakítása

– 19. trükk: Az érvek általánosságba vétele

– 20. trükk: Bizonyítékok lopakodó megszerzése

– 21. trükk: Stratégiai trükkök kijátszása

– 22. trükk: Az érvelés petitio-ként való kijátszása

– Trükk 23: Túlzások előidézése

– 24. trükk: Cáfolat a következményekkel

– 25. trükk: Cáfolat ellenpéldával

– 26. trükk: Retorzió

– 27. trükk: Provokáció fejlesztése

– 28. trükk: Argumentum ad auditores

– Trükk 29: Elterelés

– 30. trükk: A tekintélyre való hivatkozás

– Trükk 31: Értetlenség kifejezése, érthetetlenség állítása

– 32. trükk: Cáfolat rekurzióval

– 33. trükk: Az alkalmazhatóság tagadása

– 34. trükk: Körbeírás

– Trükk 35: Argumentum ab utili

– 36. trükk: Szimulált érvelés

– 37. trükk: Az állítás cáfolata bizonyítékkal

– 38. trükk: Ad personam (vö. Schopenhauer 2019)

 

 

Irodalom

Lakhoff, George/ Johnson, Mark (2007): Living in Metaphors. A nyelvi képek felépítése és használata. 5. kiadás. Heidelberg: Carl-Auer-Systeme.

Schopenhauer, Arthur (2019): Az igaznak lenni művészete. 16. kiadás. Hamburg: Nikol.