Bálterem kultúra

A bálkultúra az amerikai queer szcéna mozgalma, amely az 1970-es és 80-as évek New York-i eredeti drag-báljaiból fejlődött ki (vö. Weems 2008, 88). Az első dragbálokat New York Harlem negyedében rendezték a 19. század végén (vö. Pearlman et al. 2014, 545). Már a 20. század első évtizedeiben egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek számos amerikai nagyvárosban, ami a mai napig tart. Az egyik ilyen helyszín a világhírű New York-i Madison Square Garden volt (vö. Weems 2008, 86; vö. Beemyn 2014, 504). A második világháború alatti és utáni növekvő konzervativizmus miatt ezeket az eredeti dragbálokat betiltották, de a queer underground szcéna továbbra is tartott ilyen jellegű összejöveteleket magánterekben, amelyekből a hatvanas évek végén a Ballroom Culture alakult ki (vö. Weems 2008, 88f.).

Nemzetközi ismertség

Az 1980-as és 90-es években a New York-i Ballroom Culture más amerikai nagyvárosokban is elterjedt, és Jennie Livingston Paris Is Burning (1990) című dokumentumfilmje és Madonna Vogue (1990) című slágere révén elérte a mainstreamet és így a nemzetközi ismertséget (vö. Beemyn 2014, 514f.). A dragbálokkal ellentétben, amelyek elsősorban a szépségversenyekre irányulnak, és elsősorban homoszexuális férfiaknak nyújtanak platformot travesztista művészetükhöz, a bálkultúra a queer emberek szélesebb tömegeit célozza meg, és különösen a BlBOC-oknak kínál lehetőséget arra, hogy különböző performansz-kategóriákban képviseljék magukat (vö. ibid.; Beemyn, 514f.). E versenyek fő célja, hogy az adott kategóriákban a lehető legnagyobb „valódisággal“ (meggyőző erővel) mutatkozzanak be. A nemek felforgatásával gyakran játszanak. A versenyeket zsűri bírálja el, amely általában a szcéna elismert tagjaiból áll (vö. Pearlman 2014, 545f.). A résztvevők a választott kategóriában egy úgynevezett kifutón sétálnak, és általában „voguingban“ mutatkoznak be (vö. Weems 208, 88). A bálok keretében zajló versenyeknek politikai jelentősége is van, hiszen a résztvevők a nemi szerepeket mint konstrukciót leplezik le előadásukkal (vö. Bailey 2011, 366). A paródiák és perszonifikációk szintén lényeges részét képezik ezeknek a báloknak (vö. Pearlman 2014, 545f.). A báli kultúrán belül a (nemi) identitás leírásai tehát képlékenynek és változtathatónak tekinthetők, ami lehetőséget nyújt a bálok tagjainak arra, hogy megszabaduljanak a heteronormatív elképzelésektől, és biztonságos térben éljék ki és ünnepeljék „queerness“-üket (vö. Bailey 2011, 369f.). A bálkultúra nem korlátozódik az ilyen bálok megrendezésére és az azokon való részvételre, hanem „házakat“ is létrehoz, amelyekben a résztvevők megszervezik magukat (vö. ibid., 367).

Házak

Az úgynevezett „házak“ a báli szcéna tagjainak a biológiai származási családjukon kívüli családi hálózatot kínálnak, amelyhez queernségük miatt gyakran nincs vagy rossz a kapcsolatuk (vö. Pearlman 2014, 545). E házak „anyái“ vagy „apái“ általában elismert, többszörös bálgyőztesek és egyúttal a házaik névadói is, amelyeknél a nagyméretű dizájnercímkék vagy szimbolikus kifejezések egyben névként is funkcionálnak (vö. Bailey 2011, 367). Még ha ezek a házak a legtöbb esetben nem is feleltethetők meg a fizikai otthonnak, „gyermekeiknek“ mégis családi struktúrát, egy helyet, ahová mehetnek, és egy támogató hálózatot kínálnak (vö. ibid.). A szociális struktúra mellett a házak feladata a bálok és versenyek szervezése és az azokon való részvétel (vö. ibid., 368). A „házi szülők“ feladata a tanulók nevelése és felkészítése a versenyekre, hogy sikeresen versenyezhessenek a házukért (vö. ibid.; Beemyn 2014, 514f.).

Voguing

A „voguing“ eredeti formája a 19. századra nyúlik vissza, és ma már a társastáncversenyek szerves részét képezi (vö. Pearlman 2014, 545). A voguing egy olyan táncstílus, amely a divatmagazinok – különösen a Vogue, amelyről a nevét is kapta – elbűvölő pózait használja (vö. Haider 2018). A Ballroom Culture-n belül a voguingot az utcai harc kifinomult módjaként értelmezik, ahol a legjobb koreográfiával rendelkező személy nyer (vö. Paris Is Burning 1990, [35:55-37:07]). Általánosságban a voguingnak három alkategóriája van:

1. régi mód: az eredeti formára utal, amely a „szögletes mozdulatokról“ ismerhető fel.
2. új mód: magában foglalja az „akrobatikus formákat“.
3. vogue femme: „szinte hisztérikus nőiességet“ képvisel. (Aha 2016)

A voguing Madonna világhírű videoklipje révén vált ismertté a tömegek számára, amelyhez kifejezetten a báli szcéna táncosait szerezte meg (vö. ibid.).

A német bálkultúra

Különösen a fent említett popkulturális termékek tették szélesebb körben ismertté a társastánc-kultúrát. A közelmúlt olyan produkciói, mint a RuPaul’s Drag Race (World of Wonder, start 2009) vagy a Pose (FX Productions, start 2018), valamint a közösségi média szintén támogatják a szubkulturális mozgalom elterjedését, és nemzetközileg is adaptálttá teszik azt (vö. Haider 2018). Georgina Leo Melody 2011-ben Düsseldorfban megalapította az első német House-t („House of Melody“), 2012-ben pedig Berlinben elindította a „Voguing Out Festival“-t, amely az amerikai-amerikai bálokhoz hasonlóan működik (Vö. Wiedemann 2019). Az amerikai modellel ellentétben a német báli szcéna nem kizárólag a queer közösség számára van fenntartva, hanem cisz emberek számára is nyitott (vö. Aha 2016).

Irodalom

Aha, L. (2016): Ballroom Culture at Berlin’s HAU. Szépfiú. https://taz.de/Ball-roomCulture-im-Berliner-HAU/!5354047/ [2020.09.02.].

Bailey, M. (2011): Gender/Racial Realness: Theorizing the Gender System in Ballroom Cul¬ture. In: Feminist Studies 37(2), 365-386.

Beemyn, G. (2014): US History. In: Erickson-Schroth, Laura (szerk.): Trans Bodies, Trans Selves. Forrás a transznemű közösség számára. Oxford, New York: Oxford University Press, 501-536.

Haider, A. (2018): https://www.bbc.com/cul-ture/article/20180810-drag-balls-the-glamorous-performances-thatmean-resistance [2020.09.02.].

Paris Is Burning (Párizs ég). Off-White Productions.

Pearlman, L. et al. (2014): Arts and Culture. Erickson-Schroth, Laura (szerk.): Trans Bodies, Trans Selves. Forrás a transznemű közösség számára. Oxford, New York: Oxford Univer¬sity Press, 537-566.

Weems, M. (2008): The Fierce Tribe. Férfias identitás és teljesítmény a körforgásban. Utah állam: University Press.