A kultúra hátizsákos modellje

A hátizsákmodell egyike a számos kulturális modellnek, amely „[…] a kulturálisan rögzült értékeket és gondolkodási mintákat, valamint azok artefaktumait általános – azaz kezdetben nem kultúra-specifikus – módon, sematikusan leegyszerűsítve magyarázza“ (Agha-Alikhani 2012, 102).

Egyéni és szituációs

A kultúrát mint ͵hátizsákotʹ mutatja be. Az egyén személyes poggyászában hordozza kulturális tudását, amelyben saját kulturális, egyéni és társadalmi háttere szimbolikusan fejeződik ki. Nem a kultúra, hanem maga az egyén dönt a „kulturális hátizsák“ tartalmának rugalmas, szituációs kezeléséről (Roth 2011, 20). A hátizsák tartalma az élet során és a növekvő tapasztalatokkal bővülhet, azáltal, hogy az egyén a kultúra standardizált elemein túl olyan értékeket és attitűdöket sajátíthat el, amelyek inkább egy idegen kultúrához hasonlítanak (vö. ibid.). A modell metaforikusan arra tesz kísérletet, hogy „a társadalom kulturális komplexitását élethűen és a lehető leghitelesebben magyarázza“ (ibid. 21), és a modell feltételezéseire való figyelemfelhívással tágítsa a saját kulturális horizontot.

A jéghegymodelltől való megkülönböztetés

A hátizsák-metafora Hemingway jéghegymodelljének továbbfejlesztése (lásd a kultúra jéghegymodelljét). Továbbra is a látható és láthatatlan kulturális elemekre való felosztásra támaszkodik (vö. Roth 2011, 20). Ezeket a látható artefaktumokat (külső megjelenés, cselekvések, nyelv, viselkedés) percepta-nak, míg a kultúra láthatatlan elemeit (értékek, normák és attitűdök) concepta-nak nevezi (Agha-Alikhani 2012, 102). A kulturális hátizsák és annak tartalma átláthatatlan, ami azt jelenti, hogy a kulturális felszerelés, a concepta csak az intenzív interkulturális kommunikáció során válik láthatóvá.

Változó méret

A jéghegy-modellhez képest nagy különbség, hogy a kultúrát „változtatható mennyiségnek“ (Roth 2011, 20) tekintjük, és minden új tapasztalat, minden új találkozás, minden új helyzet befolyásolja a cselekedeteinket, és ezáltal gazdagítja kulturális birtokunkat. Míg a kultúra a hátizsákmodellben nyitott (elsajátítási és cselekvési) folyamatnak tekinthető (vö. ibid.), addig a jéghegymodellben a kultúra időtlen és egydimenziósnak jelenik meg, ami azt a benyomást kelti, hogy az egyéneket „egyirányú utca módjára meghatározza kulturális környezetük“ (ibid.), és megfelelnek egy statikus kulturális portrénak. A két modell azonban nem mond ellent egymásnak. Inkább összekapcsolhatók bizonyos multikulturális kontextusokban (vö. ibid.). Ilyen konfrontációkban célszerű a jéghegymodell statikus kultúrafogalmát, „amely kiszámítható, ͵németkéntʹ, ͵oroszkéntʹ vagy ͵japánkéntʹ érzékelt cselekvéseket idéz elő“ (ibid. 21), a hátizsákmodell nyitott kultúrafogalmával, „amely [rögzített kulturális portré nélkül] rugalmasan reagál az adott helyzet követelményeire“ (ibid. 21).

Irodalom

Agha-Alikhani, Barbara (2012): Kulturális modellek. In: Barmeyer, Christoph (szerk.): Taschenlexikon Interkulturalitás. Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 102-104.

Roth, Juliane (2011): Eigene Kultur. In: Roth, Juliane/ Köck, Christoph (szerk.): Interkulturelle Kompetenz. Kézikönyv a felnőttképzés számára. 2. átdolgozott kiadás. Stuttgart: EduMedia, 19-21.