A kétértelműség tolerálása

Az interkulturális kompetencia a szociális kompetencia területéhez tartozik. A szociális kompetencia lehetővé teszi a kulturális környezetben való megfelelő megjelenést. Az interkulturális kompetencia elősegíti a nem kulturális környezetben való interakció képességét is. Egy személyt akkor nevezünk „szociálisan kompetensnek“, ha képes interakcióba lépni idegen kultúrákból származó egyénekkel. Ez úgy érhető el, hogy az emberek képesek felfogni a másik fél felfogását és elképzeléseit. A saját szociális viselkedést az idegen kultúra szemszögéből kell megkérdőjelezni, és szükség esetén korrigálni. Nem szabad kizárni a saját érték- és normavilágról alkotott elképzeléseket, hanem rugalmasan és a helyzetnek megfelelően kell azokat adaptálni.

Kulturálisan őshonos és kulturálisan idegen

Ennek előfeltétele a kulturálisan sajátos és a nem kulturálisan sajátos viselkedésminták létezésének tudatosítása, valamint a saját értékek átgondolására és megváltoztatására való hajlandóság. A szociális és interkulturális kompetenciát általában tanulhatónak tekintik, aminek során feltételezik, hogy a korai szocializáció során kerülnek lefektetésre azok az alapok, amelyek döntő hatással vannak az interkulturális kompetencia fejlődésére. Az interkulturális kompetencia elsajátítása tehát nem korlátozódik az országspecifikus ismeretekre, az idegen nyelvtudásra, a kulturális szokásokra vagy viselkedési mintákra. Az interkulturális kompetenciának érzékennyé kell tennie az embereket saját kultúrájuk érzékelésére, reflektálására és megkérdőjelezésére. Ehhez az egyénnek meg kell értenie saját kultúráját és az abból fakadó cselekvési mintákat (vö. Derboven/ Kumbruck 2005, 6 f.). Kühlmann hét követelményt határoz meg az interkulturális kompetencia elérésének alapfeltételeként. Mindenekelőtt a kétértelműséggel szembeni toleranciát említi (vö. Kühlmann 1995, 36).

A kétértelműség toleranciája – mi az?

Az interkulturális kompetencia pontosabb meghatározására különböző modelleket dolgoztak ki, amelyek többsége bizonyos személyiségjegyek felsorolásán alapul. Az interkulturális kompetencia legtöbb modelljében a kétértelműség toleranciája lényeges szempontként szerepel (vö. Straub/ Weidemann/ Weidemann 2007, 42 f.).

Az ambiguitás kifejezés a latinból származik, és kétértelműséget jelent. A többértelműség-tolerancia tehát a kétértelműség és az ellentmondás felismerésének és az ebből fakadó bizonytalanság elviselésének kompetenciáját írja le (vö. Derboven/ Kumbruck 2005, 6).

Kulturális elvárások

A kultúrák közötti találkozások során mindig adódnak olyan új helyzetek, amelyek ellentmondanak a saját kulturális elvárásoknak. Ezek az inkongruenciák nagy terhet róhatnak a kommunikációs partnerekre. A szereptávolság és az empátia segíthet e helyzetek érzékelésében és kifejezésében (vö. Krappmann 1973, 150).

Az interaktánsoknak először „kölcsönös elvárásokban kell alkalmazkodniuk egymáshoz“ (Krappmann 1973, 151), és új interakciós feltételeket kell kialkudniuk. Ennek következtében az interaktánsok szükségletei már nem elégíthetők ki teljes mértékben. Ennek során „minden interakciós partner […] minden helyzetben megpróbál fenntartani és bemutatni egy olyan identitást, amely megtartja sajátosságát“ (Krappmann 1973, 151).

Az eltérések elfogadása

Az interakciókban való részvétel előfeltétele, hogy az egyének identitása megmaradjon, ugyanakkor az elvárások különbözősége is kifejezésre jusson. A más emberekkel való interakció alapvetően az érzelmi szükségletek kielégítését foglalja magában. Az emberek azért lépnek interakciókba, hogy legalább e szükségletek egy részét kielégítsék. El kell fogadniuk az ebből eredő eltéréseket és összeegyeztethetetlenségeket, mivel ezek minden interakciós kapcsolat szerves részét képezik (vö. Krappmann 1973, 151). Ebben az összefüggésben nagyon világossá válik, hogy „az egyén […] nem tud menekülni az ambivalencia elől“ (Krappmann 1973, 152).

Krappmann szerint az ambivalencia toleranciája az a képesség, hogy az ellentmondásos szerepvállalásokat és motivációs struktúrákat egyaránt elviseljük önmagunkban és interakciós partnereinkben (vö. Krappmann 1973, 155). A többértelműség toleranciája tehát megnyitja az egyén számára az interakció lehetőségét, különösen az interkulturális térben. Ugyanakkor csökkenti a szorongást azáltal, hogy az egyén számára világossá teszi, hogy „nagyon ellentmondásos helyzetekben“ (Krappmann 1973, 155) is képes fenntartani az egyensúlyt a különböző normák és motívumok között.

Az identitás kialakulása

Következésképpen a kétértelműség tolerálása nemcsak a kultúrák közötti találkozásokban fontos kompetencia, hanem az egyén identitásképzése szempontjából is fontos. Az egyén személyes identitásának kialakítása során többször is arra kényszerül, hogy „ellentmondásos identifikációkat szintetizáljon“ (Krappmann 1973, 167). Hiszen „e nélkül [a többértelműség tolerálása] nem képzelhető el én-identitás, mivel a törekvő elvárások között egyensúlyozva és egy közös szimbólumrendszer keretein belül kell artikulálnia magát“ (Krappmann 1973, 167).

Minden embernek meg kell barátkoznia azzal, hogy az elvárások és a szükségletek nem mindig esnek egybe, és hogy a személyes tapasztalatok és az általánosan érvényes értékrendszerek között szakadékok vannak. Ha az egyén tagadja vagy elfojtja ezeket a kétértelműségeket, akkor nem tud identitást kialakítani, és így nem tudja sajátos nézőpontját képviselni az interakciókban (vö. Krappmann 1973, 167).

Irodalom

Derboven, Wibke/ Kumbruck, Christel (2005): Interkulturelles Training Trainingsmanual zur Förderung unterkultureller Kompetenz in der Arbeit. Heidelberg: Springer Verlag.

Krappmann, Lothar (1973): Soziologische Dimension der Identität. Strukturelle Bedingungen für die Teilnahme an Interaktionsprozessen. 3. Auflage. Stuttgart: Klett.

Kühlmann, Torsten (1995): Mitarbeiterentsendung ins Ausland – Auswahl, Vorbereitung, Betreuung und Wiedereingliederung. Göttingen: Verlag für Angewandte Psychologie.

Straub, Jürgen/ Weidemann, Arne/ Weidemann, Doris (Hrsg.) (2007): Handbuch interkultureller Kommunikation und Kompetenz. Grundbegriffe – Theorien – Anwendungsfelder. Stuttgart: J. B. Metzler.