Enkulturáció

Az enkulturáció kifejezés a görög en „in“ előtag és a latin cultura „kezelés, gondoskodás“ főnév összetételéből származik (vö. Walz 2010, 8), és ebben az összefüggésben mindazt jelenti, amit művelnek, azaz az emberek befolyásolnak (vö. Pohl 2008, 9). Az enkulturáció elmélete a szociológiában és az antropológiában is besorolható, ahol a tudományos kategóriákba való egyértelmű besorolás éppoly nehéz, mint a fogalom általánosan érvényes meghatározása.

Definíció

Az enkulturáció kifejezés a görög en „be“ előtag és a latin cultura „bánásmód, gondoskodás“ főnév összetétele (vö. Walz 2010, 8), és ebben az összefüggésben mindazt jelenti, amit művelnek, azaz az emberek befolyásolnak (vö. Pohl 2008, 9). Az enkulturáció elmélete a szociológiában és az antropológiában is besorolható, ahol a tudományos kategóriákba való egyértelmű besorolás éppoly nehéz, mint a fogalom általánosan érvényes meghatározása.

Az enkulturáció mint a szocializáció része

A sokféleség ellenére valamennyi meghatározásban közös, hogy elsősorban a gyermek- és serdülőkori kulturális elsajátítás formáit írják le, és így határozzák meg az enkulturációt. Ennek megfelelően az enkulturáció elválaszthatatlanul kapcsolódik a szocializációhoz, azaz „az összes olyan tanulási folyamat összességéhez […], amely az embereknek a környezetükkel való kölcsönös diszkurzív kommunikációjából ered“ (Carlsburg 2011, 29). Claessens az enculturációt szintén a szocializációs folyamat részeként írja le, és egyrészt a szociabilizáció részterületére bontja, amely alatt az érzelmi megalapozást, az alapvető világigények közvetítését és az elsődleges társadalmi rögzülést érti. Másrészt összekapcsolja az enkulturációval, amelyet a szülő-gyermek interakció, a családi miliő és a másodlagos társadalmi rögzülés jellemez (vö. Claessens 1962, 23).

Az enkulturáció mint szocializációs folyamat

A bemutatott meghatározásokból kitűnik, hogy az enkulturációt önálló folyamatnak tekintik, amely azonban mindig a szocializáció része. Feltételezik, hogy ez egy élethosszig tartó folyamat, amely különböző tényezők és instanciák hatására a születéssel kezdődik, és személyiség- és kultúrameghatározó hatással bír (vö. Claessens 1962, 100; vö. Toaspern 1971, 36).

Az enkulturáció kezdetét a születéssel úgy írják le, hogy az újszülött ember olyan miliőbe kerül, amelyben egy bizonyos kultúra alakítja a lényt, és kezdettől fogva bizonyos mintákra kényszeríti (vö. Claessens 1962, 100). Ezt a korai enkulturációt különböző instanciák tovább mélyítik és módosítják.

Család, iskola és kortárscsoport

Az első és legfontosabb instancia a család, amelyen keresztül a gyermek felépíti kezdetleges én-identitását. Ez a szakasz, mint a gyermek további fejlődésének alapja, szorosan kapcsolódik az enkulturációhoz, és az enkulturáció alapját képezi. Továbbá a szülői és más enkulturátorok viselkedését mindig a kulturális bevésődés kontextusában kell vizsgálni (vö. Carlsburg 2011, 30). Az enkulturáció és a nevelés szétválasztása szükséges, mivel a nevelés célja a viselkedés befolyásolása és megváltoztatása, míg az enkulturáció véletlenszerűen történik (vö. Carlsburg 2011, 31).

Az iskola szocializációs és enkulturációs funkciót is vállal azáltal, hogy felkészít a társadalomban való érett részvételre, és szisztematikusan oktatja a kulturális technikákat. További funkciók például az oktatási funkció és a nevelési funkció (vö. Carlsburg 2011, 33).

A harmadik és egyben utolsó szocializációs instancia a kortárscsoportok. A felnőttekkel való interakcióhoz képest ezek nagyobb szabadságot biztosítanak a gyermekek és a fiatalok közötti szimmetrikus viszonyban. Ebben az esetben előfordulhatnak konfliktusok a meglévő normákkal és értékekkel, ezáltal az enkulturáció új minősége is itt érhető tetten (vö. Carlsburg 2011, 36).

Célok és interakciók

A szocializáció és az enkulturáció ezen esetei világossá teszik, hogy a gondolkodás és a cselekvés mintái különböző szinteken tudattalanul is átvehetők. Ebben az összefüggésben a szocializáció céljaként a személyiségfejlődés értendő, amelyet az enkulturáció, valamint az oktatási és nevelési folyamatok alakítanak.

Ezek a folyamatok szorosan összefüggnek egymással, mivel „értelmes segítséget nyújtanak az adott kultúrába való belenövéshez, ugyanakkor maguk is kulturálisan színezettek“ (Carlsburg 2011, 35).

Az enkulturációnak döntő jelentőséget tulajdonítanak a kultúrák közötti találkozások kontextusában is: amikor különböző kultúrák találkoznak, és a csoportok és egyének enkulturációjában az akkulturáció révén változás megy végbe (vö. Carlsburg 2011, 38).

Irodalom

Carlsburg, Gerd-Bodo von (2011): Akkulturáció a szociális kompetenciák elsajátításán keresztül. Frankfurt: Peter Lang.

Claessens, Dieter (1962): A kultúra és a kultúrára való átnevelés, a kultúra és a kultúra közötti átnevelés, a kultúra és a kultúra közötti átnevelés, a kultúra és a kultúra között: Család és értékrend. Tanulmány az ember „második, szociokulturális születéséről“. Berlin: Duncker & Humblot.

Pohl, Reinhard (2011): Interkulturális kompetencia. In: Pohl, Reinhard (szerk.): Németország és a világ. Kiel: Magazin.

Toaspern, Horst (1971): Der Kulturaneignungsprozess. Hozzájárulás a politikai szociológiához is. Stuttgart: Ferdinand Enke.

Walz, Hans (2010): Integráció, asszimiláció, akkulturáció, akkomodáció, enkulturáció. Grundbegriffe des Migrationsgeschehens: https://www.akademie-rs.de/fileadmin/user_upload/pdf_archive/barwig/2010_ORWO/Walz_Migration_-_Grundbegriffe_…27.10.2010.pdf [2018.06.23.].

Wurzbacher, Gerhard (1963): Szocializáció – enkulturáció – perszonalizáció. In: Wurzbacher, Gerhard (szerk.): Der Mensch als soziales und personales Wesen. Hozzászólások a szocializáció fogalmához és elméletéhez a szociológia, pszichológia, munkaügyi tudományok, orvostudomány, pedagógia, szociális munka, kriminológia, politikatudomány szemszögéből. Stuttgart: Ferdinand Enke.